2014. december 17., szerda

Mi az a mozaikcsalád?

"A te gyereked és az én gyerekem veri a mi gyerekünket."


Kell ennél jobb definíció?

A mozaik-, vagy patchwork család mára gyakorlatilag általánossá vált.
A patchwork elnevezés nekem különösen tetszik: olyan megoldás, amelyben különböző maradék anyagokat varrnak össze pl. takaróvá úgy, hogy a darabok egységes és harmonikus egésszé álljanak össze. A patchwork takaró elkészítése munkaigényesebb, mint egy hagyományos takarót megvarrni, azonban a végeredmény teljesen egyedi, semmihez sem hasonlítható lesz.

Számomra pont ezt jelenti a patchwork család. Egy olyan egységet, amelyet meggyőződésem szerint küzdelmesebb felépíteni, mint a hagyományos,  "normális" családot. Ha azonban sikerül, akkor szoros kötelékké állhat össze, amely a maga speciális jellemzőivel együtt jól működik, a gyerekek számára biztonságos közeg, a felnőttek pedig büszkék lehetnek egymásra, hogy közös erővel megalkották.

Az egyediségéből adódóan különleges kihívásokkal, konfliktusokkal szembesülnek azok, akik mozaikcsaládban élnek (ahogy én magam is). Ezekről a konfliktusokról azonban alig esik szó, az érintettek csendben gyötrődhetnek anélkül, hogy tudnák, a legtöbb nehézség a speciális helyzetből magából fakad. Nem azért, mert nem szeret eléggé a párod, vagy mert te nem vagy elég jó neki! Pusztán azért, mert ezek a helyzetek történelmileg ismeretlenek (vagy eltitkoltak).

Ezen szeretnék változtatni! Minél több érintettel szeretném tudatni, hogy
  1. nem vagy egyedül + 
  2. lehet enyhíteni a problémákon.

Korábbi bejegyzés mozaikcsalád témában: Új családmodell: a Mozaikcsalád






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése